Mosogatógép ajtószigetelés cseréje

 Háztartási gépekhez alkatrészek

Nem akarunk márkaneveket említeni, de sajnos számos gyártó esetében elfordul, hogy a szigetelés tönkre megy. Egyes gépeknek az alján kezd el folyni a víz ez a leggyakoribb , míg másokénál oldalt.

Az ajtószigetelés cseréje nem tartozik a legbonyolultabb műveletek közé, ugyanakkor a meghibásodás több, mint kellemetlen, főleg akkor, ha későn vesszük észre. Azaz, ha akkor vesszük észre a problémát, amikor a víz már a padlón folyik. Érdemes tehát megelőzni ezt a helyzetet, és időről-időre rápillantani az ajtó állapotára. Ha úgy látjuk, hogy a tömítő szalag kopik, több helyen szálkásodik vagy lötyög a helyén, esetleg könnyen kiugrasztható, akkor ne habozzunk: cseréljünk.

A halogatás ebben az esetben ugyanis komoly következményekkel járhat, anyagi értelemben is.

Olcsó és biztonságos

Mindenképpen fontos tehát a megelőzés, hiszen egy szigetelő szinte olcsóbb befektetés, míg a lakás eláztatása már koránt sem az. Maga a csere pedig egyszerűbb, mint egy ablakon végighúzni a szigetelő szalagot.

Annyi a dolgunk, hogy a megfelelő méretű és formájú szigetelő megvásárlása után a régit kivesszük, az újat pedig bepattintjuk a helyébe. Pár perc alatt megvagyunk vele és nem kell attól rettegni, hogy vajon mikor ömlik ki a víz a mosogatógép alján.

Amennyiben kétségeink lennének, hogy a megfelelő szigetelőt vesszük-e meg, úgy vásárlás előtt adjuk meg a mosogatógép modellszámát az eladónak és ő bizonyára segíteni fog a megfelelő termék kiválasztásban.

Itt talál mosogatógép tömítéseket: https://netlap.info/termekkategoria/mosogatogep-alkatreszek/alkatresz-szerint-mosogatogep-alkatreszek/mosogatogep-tomitesek/

Mosogatógép ajtószigetelés cseréje

Gyorsabb alkatrész információ: info@shopx.hu

hozzászólás