Hogyan válasszunk hűtőgépet?

 Háztartási gépekhez alkatrészek

A hűtőszekrény az első konyhai gépek egyike, amit be kell szerezni egy költözés vagy lakásvásárlás után. Ez az a háztartási gép, aminek folyamatosan üzemelnie kell a nap minden percében, hiszen néhány óra leállás is komoly károkat okozhat. Éppen ezért ez az a készülék, amelyen nem szabad spórolni.

Hűtőszekrény választás

Első lépésként el kell dönteni, hogy szabadon álló vagy beépített hűtőt szeretnénk-e, valamint hogy a konyhánkban hol kapjon helyet. Fontos, hogy ne kerüljön közvetlenül tűzhely, sütő vagy egyéb hőforrás mellé. Ha megtaláltuk a tökéletes helyet, mérjük le, ne hagyatkozunk becslésekre, pontosan meg kell tudnunk határozni, mekkora hűtőt szeretnénk.

Ha nincs fagyasztóládánk és nem is tervezünk venni, érdemes kombinált, azaz fagyasztóval ellátott hűtőt választani. Ebből a típusból is létezik már például kétkompresszoros megoldás, aminek nagy előnye a fagyasztó nagyobb teljesítménye, illetve hogy a hűtő és a fagyasztó rész külön vezérelhető.

Az ideális hűtőszekrény természetesen illeszkedik a konyha színeihez, de a megfelelő környezetben igazán elegánsan mutathat egy inox, azaz egy rozsdamentes acél hűtőszekrény. Amennyiben azonban az inox mellett tesszük le a voksunkat, tartsuk szem előtt, hogy ne csupán rozsdamentes acél színe legyen a készüléknek, hanem valóban abból is készüljön.

A kiválasztásnál a hűtőnek szánt hely méretének megfelelően tartsuk szem előtt az energiafelhasználást is, hiszen egy olyan készüléket választunk, jó esetben hosszú évekre, ami a nap huszonnégy órájában dolgozni fog, így az üzemeltetési költségeket is hosszú tárva kell terveznünk. Érdemes továbbá olyan hűtőgépet választani, amelyben állíthatóak a polcok, így hatékonyabb a helykihasználás.

Végül, de nem utolsó sorban, ha az alapkoncepciót ezek alapján felépítettük, válogathatunk az extrákból, mint design, mind kiegészítők terén, míg rá nem bukkanunk a tökéletes hűtőre.

A hűtőgép márka választásánál érdemes megnézni a fórumokon lévő tapasztalatokat. itt érdemes figyelembe venni a tartósságot és az alkatrész árakat.

Gyorsabb alkatrész információ: info@shopx.hu

hozzászólás