Sütőajtó zsanér cseréje

 Háztartási gépekhez alkatrészek

Mint minden zsanér a sütőajtói is hajlamos elkopni, elhasználódni. Az, hogy ez mikor történik meg, természetesen annak a függvénye, hogy mennyit főzőcskézünk otthon, azaz mennyit nyitogatjuk, csukogatjuk az ajtót. Persze, magának a készüléknek és így az alkatrészek minősége is befolyásolja a szavatosságát.

Ha már nem működik megfelelően a zsanér, azt könnyen észre fogjuk venni, hiszen ebben az esetben az ajtót is nehezebb becsukni, illetőleg zárni sem tökéletesen. Túl azon, hogy ez esztétikailag sem valami impozáns látvány (ha már lóg az ajtó), még a sütés minősége is romolhat, illetve hosszabbra nyúlhat. A nem megfelelő szigetelés miatt ráadásul több meleg fog a légtérbe távozni, mint kellene. A zsanér cseréje fontos dolog, nem érdemes tehát halogatni, arról pedig nem beszélve, hogy az emelkedő gáz, illetőleg villanyszámla jóval költségesebb lesz, mint az ajtózsanér alkatrész pótlása.

Csak egy csavarozás és kész

Ráadásul nagyon egyszer munkáról beszélünk, nem kell hozzá más, mint egy csavarhúzó. A régit lecsavarozzuk, az újat pedig felhelyezzük, körülbelül ebből áll a művelet. Bárki meg tudja csinálni, pár óra leforgása alatt. Két dologra azonban oda kell figyelni: az egyik, hogy kompatibilis zsanért vásároljunk, ha nem így teszünk, akkor nem fogjuk tudni visszahelyezni az ajtót, pontosabban a csuklópántot se az ajtóra. Ezért érdemes megkérdezni az eladót és ennek függvényében megvásárolni az újat. A másik, hogy csak akkor fogjunk bele a munkába, ha már kihűlt a sütő és semmiképpen se működés közben.

Tűzhely zsanérokat itt talál: suto-tuzhely-alkatresz.dvdx.hu

sutoajto-zsaner-csere

Gyorsabb alkatrész információ: info@shopx.hu

hozzászólás