Hűtőgép polc, italtartó, üveg, zöldségtartó

 Háztartási gépekhez alkatrészek

Ahogy folyamatosan fejlődik a technika a hűtők terén is, úgy lesznek egyre jobb minőségűek a benne található polcok, tároló rekeszek. Sajnos azonban sok esetben azt tapasztaljuk, hogy az üvegpolc eltörik, esetleg a zöldségtartó kosár vagy fiók is megreped. Ezeket kivédeni csupán úgy lehet, ha nem pakoljuk meg túlzottan, és ha óvatosan bánunk velük.

Hűtőgép tartozékok

Üvegpolc esetén lényeges, hogy csak olyasmit tegyünk rá, amit biztosan megbír. Tény, hogy vastagabb üvegről van szó, de a sok használattól idővel meggyengülhet. A rácsos polcok esetében is ugyanez a helyzet, bár a műanyagból készült polcok inkább meghajlanak vagy eldeformálódnak. Az ilyen polcoknál fokozottan ügyeljünk arra, hogy egyenletesen oszlassuk el a súlyt, ne a közepére halmozzunk mindent.

Az italtartó is egy idő után meggyengülhet. Vigyázzunk arra, hogy csak kisebb üvegeket tegyünk ide, ne akarjuk a két literes vagy ennél nagyobb palackokat itt hűteni. Ezeket inkább óvatosan fektessük a polcra.

Amennyiben ezek a tartozékok meghibásodnak vagy eltörnek, könnyedén pótolhatjuk, hisz egy speciális háztartási gép alkatrész áruházban folyamatosan lehet kapni ilyen kiegészítőket. Ezek azok a hűtőszekrényhez tartozó kellékek, amelyeket a legtöbben keresnek. Általában ezek a kiegészítők minden hűtőgép típushoz találhatóak, ellenben fontos, hogy tudjuk a hűtőgép modellszámát, gyártási számát.

Ezeket a kiegészítőket is folyamatosan tisztán kell tartanunk, legfőképpen a zöldségtartó kosarat, hisz ide sok esetben mosatlanul kerülnek a zöldségek-gyümölcsök, így itt tudnak a leghamarabb elszaporodni a bacilusok. Legkönnyebben enyhén ecetes-vizes ruhával lehet kitisztítani, így nem csak a piszoktól szabadulunk meg, de még az esetleges kellemetlen szagok is eltűnnek a hűtőből.

Ebben a webáruházban megkeresheti a megfelelő hűtőgép tartozékot: http://hutogep-alkatresz.dvdx.hu/polc.php

 

Gyorsabb alkatrész információ: info@shopx.hu

hozzászólás